Felújítás nagyobb aknák nélkül OMU 93 lakótorony, Bern (Svájc)

Az egykori kutatási és irodaépületben modern lakásokat alakítottak ki. A felújítás során lényegesen nagyobb vízelvezetési teljesítményt kellett biztosítani, miközben a csőaknák mérete nem növekedhetett, és a legszigorúbb zajvédelmi követelményeknek is meg kellett felelni. A vadonatúj Geberit Silent-db20 SuperTube rendszer minden követelménynek megfelelt.

Irodaházból lakótorony

A svájci–francia építész, Le Corbusier stílusát idéző OMU 93 épülete Bern külvárosában kapott helyet.

A jellegzetes látszóbeton tornyot, amely az 1970-es évek elején kutatótoronyként épült, az akkori állami távközlési monopólium, a PTT használta a távközlés fejlesztésére. Az épület 2014-ig szolgálta eredeti célját, majd ideiglenesen kisvállalkozások és kulturális intézmények vették használatba.

A 17 szinten mintegy 90 modern bérlakás található, a földszinten pedig különböző közösségi funkciók kaptak helyet, új élettel megtöltve a környéket.

A Geberit Silent-db20 SuperTube vízelvezető rendszer minden szigorú projektkövetelménynek megfelel.

A projekt áttekintése

Átalakítás 87 lakássá

Átalakítás 87 lakássá

Az épület belső szerkezeteit teljesen elbontották, majd irodaházból lakóépületté alakították, miközben bizonyos szerkezeti adottságokat érintetlenül hagytak.

Nagyobb teljesítmény a Geberit Silent-db20 SuperTube rendszerrel

Nagyobb teljesítmény a Geberit Silent-db20 SuperTube rendszerrel

A statikai követelmények miatt a meglévő, szűk vízelvezető aknákat meg kellett tartani. A SuperTube technológia kis helyen is nagy vízelvezetési teljesítményt biztosít.

Szigorúbb hangvédelmi követelmények

Szigorúbb hangvédelmi követelmények

A Geberit Silent-db20 SuperTube rendszer megfelel a lakóépületek szigorú hangvédelmi követelményeinek.

További előny: gyors telepítés

További előny: gyors telepítés

Akár 40%-kal gyorsabb telepítés kisebb csőátmérőkkel és mellékszellőztető vezeték nélkül.

A megrendelő véleménye

A lakófunkció miatt jóval nagyobb vízelvezetési teljesítményre van szükség, mint irodák esetében. A meglévő aknaméreteken azonban nem lehetett változtatni – részben statikai okokból, részben pedig azért, hogy a drága lakóterület ne csökkenjen.Emellett a szigorú hangvédelmi követelményeknek is meg kellett felelni. A Geberit Silent-db20 SuperTube éppen időben kínált ideális megoldást a felmerült problémákra.
Michael Zenhäusern, a Probst + Wieland tervezője

Van hasonló projektje? Megtaláljuk Önnek a megfelelő megoldást!


Projektkövetelmény Nagyobb teljesítményű és zajvédett vízelvezetés

Az épület lakóházzá történő átalakítása miatt meg kellett növelni a szükséges szennyvízelvezetési teljesítményt. Ezzel egyidejűleg a szigorú hangvédelmi követelményeknek is meg kellett felelni.

A nagyobb szennyvízelvezetési teljesítmény elérése érdekében d135–d160 csőátmérőre és egy kiegészítő mellékszellőztető vezetékre lett volna szükség, azonban a csőaknák méretét statikai okokból nem lehetett módosítani.

Ez komoly kihívást jelentett a Probst+Wieland szanitertervező iroda számára az épület vízelvezetésének kialakításában.

Az 1970-es években épült OMU 93 toronyház felújítása és átalakítása
Az 1970-es években épült OMU 93 toronyház felújítása és átalakítása

A Geberit megoldása Geberit Silent-db20 SuperTube

A Geberit Silent-db20 SuperTube vízelvezető rendszer ideális megoldást nyújtott a Probst+Wieland szanitertervező iroda számára.

A nagy zajcsillapítású Geberit Silent-db20 vízelvezető csövek csendes és hatékony vízelvezetést biztosítanak, a SuperTube technológiának köszönhetően pedig több hely marad az aknában. A teljes vízelvezető rendszer megtervezése is rendkívül egyszerű volt:

  • Az épület magassága és a lakások nagy száma ellenére néhány ejtővezeték elegendő a megnövelt vízelvezetési teljesítmény biztosításához – párhuzamos szellőzővezeték nélkül.
  • Az irányváltásoknál nincs szükség kerülővezetékre a tiltott csatlakozási zóna elkerüléséhez.
  • A d135 vagy d160 átmérőjű csövek helyett elegendő d110-es csöveket használni.

További előnyt jelentett, hogy a vezetékek a szűk aknákban mellékszellőztető vezeték nélkül is egyszerűen és hatékonyan szerelhetők. Egy hagyományos megoldáshoz képest 30–40 százalékkal csökkent a telepítési idő.

Fedezze fel a Geberit Silent-db20 SuperTube rendszert!
A Geberit Silent-db20 SuperTube rendszerrel kialakított szennyvízelvezető cső az átalakított OMU 93 lakóépületben
A Geberit Silent-db20 SuperTube rendszerrel kialakított szennyvízelvezető cső az átalakított OMU 93 lakóépületben

Adatok és tények a projektről

Geberit Know-how
Adatlap

Geberit Know-how

A projekt során használt Geberit termékek

  • Geberit Silent-db20 SuperTube

Geberit Silent-db20 SuperTube magas épületekhez, nagy szennyvízmennyiséggel és szigorú hangszigetelési követelményekkel
Geberit Silent-db20 SuperTube

A Geberit Silent-db20 SuperTube magas épületek vízelvezetésére lett kifejlesztve. Magas hangszigetelési követelményeknek felel meg, helytakarékos és 12 l/s-os nagy lefolyási teljesítményével tűnik ki.

Fedezze fel Geberit Silent-Pro SuperTube-ot!

Adatlap

Adatlap

Megbízó: Immobilien-Anlagestiftung Turidomus
Építész: LYRA
Kivitelezés: Guggisberg Kurz AG
Szintek száma: 17
Lakóegységek: 87
Átadás éve: 2026

További projektek a Geberit SuperTube rendszerrel

New Alamein City Egyiptomban

Alamein tornyok Geberit PE SuperTube-al

New Alamein City 18 toronyból áll, amelyek legfeljebb 44 emeletesek. Az eredetileg tervezett 164 lefolyócső a SuperTube technológiának köszönhetően 54 lefolyócsőre lett csökkentve. Így több hely maradt a lakóterületek számára, anyagot takarítottak meg és csökkent a telepítési idő.

További információk a projektről
DS 90 lakóépület Bécsben

28 emelet mellékventilációs vezeték nélkül

A bécsi DS 90 lakóépületben, amely 29 emelettel és egy 6 emeletes alépületből áll, először alkalmazták a Geberit Silent-Pro SuperTube rendszert. A kiváló hangszigetelésű vízelvezető rendszer helytakarékos és könnyen felszerelhető.

További információk a projektről

Hasonló termékek felfedezése

Folyamatos légoszlop a vízelvezető rendszerben a Geberit SuperTube-al

Geberit SuperTube Technológia

A jövőbe mutató SuperTube technológia helytakarékos épületvízelvezetést és egyszerűbb tervezést tesz lehetővé a hagyományos szennyvízelvezető rendszerekhez képest. Több helyet biztosít a lakó- és hasznosítható területek számára.

Fedezze fel a Geberit SuperTube technológiát!
Geberit Silent-db20

Geberit Silent-db20

Legyen szó akár esővízcsatornáról, akár emeletek közötti csatlakozásról – a magas hangszigetelési követelményeket megkövetelő projektek esetében a Geberit Silent-db20 hangszigetelő szennyvízelvezető rendszer kiváló megoldás tud lenni.

Geberit Silent-db20