Fürdőszoba egykor és most

A zuhanyozás az Ön számára is olyan, mint egy kisebb nyaralás? Egy pillanat, amely csak az Öné, egy testet-lelket simogató élmény.

Idő, kizárólag saját magunkra. Manapság hol van erre lehetőség? Pontosan, a fürdőszobában, a zuhany alatt. Amikor a meleg víz lassan, bizsergetően a bőrünkre csurog, és a fejünket lágy vízsugár masszírozza, olyan ritka percek, amikor mindannyian kicsit mélyebben fellélegezhetünk. Ezt követően pedig nemcsak tiszták, hanem ellazultak is leszünk. Röviden: jól érezzük magunkat a bőrünkben. De a víz nem mindig jelentett egyet a tisztasággal és a kikapcsolódással. A 17. és a 18. század elején a vízzel való mosakodás tabutémának számított, mert a nedves vízre a betegségek hordozójaként és kiváltó okaként tekintettek, amint a bőrrel érintkezésbe került.

Mosódézsában fürdő gyermek
Geberit Citterio

Valódi kényelem

Úgy gondolnánk, hogy egy zuhanyzóval rendelkező fürdőszoba ma már teljesen általános. Igen, ez igaz - a világ számos részén így van. Viszont az emberek még a 19. század közepén is nyilvános mosdó- és fürdőlétesítménybe jártak, hogy a személyes higiéniával kapcsolatos teendőiket elvégezhessék, és nagyszüleink is emlékeznek még arra, milyen volt, amikor szombat este az egész család összegyűlt, hogy a konyhában felállított mosódézsában egymás után sorban megfürödjenek. A fürdőszoba lakóterületen belüli önálló helyiségként csak a 20. század közepén terjedt el. Az 50-es években a fürdőszoba külsőségei másodlagosak voltak, a mindennapi tisztálkodás funkcionális szerepe állt előtérben. A fürdőszobák kicsik voltak, és különleges hangsúlyt kapott a privátszféra megőrzése. Csak a 2000-es években vált a fürdőszoba egy nyitottabb, gyakran tágasabb helyiséggé, tejszínű zuhanykabinok és válaszfalak nélkül - a testünkhöz való újfajta viszonyulás folyamán.

Ami jól esik, az egészséges

Napjainkban, a kiemelkedő jelentőséggel bíró testkultusz korában egyre több időt töltünk a fürdőszobában, és kialakítottuk a testápolásnak azt a rituáléját, amelyet a személyes jóllétünk kíván. A Fogyasztáskutatási Társaság egyik tanulmánya szerint a megkérdezettek 41 százaléka azt válaszolta, hogy a fürdőszoba fontos visszavonulási hely számukra. 70 százalék számára a kikapcsolódás játszik lényeges szerepet. A wellnesszuhanyok, az illatok különféle alkalmazásai és a különleges fényhatások kezdenek teret hódítani maguknak, éppúgy mint a hang- és szórakoztatótechnikai megoldások. A tanulmány másik megállapítása többek között az, hogy az 55 év felettiek 70 százaléka úgy gondolja: “Számomra a személyes higiénia fontos előfeltétele annak, hogy fiatalnak érezzem magam.“

A zuhanyélményből a szem is részesül

Tulajdonképpen, akik a fürdőszobai jóllét tökéletes érzését akarják megteremteni, azok mindegyikére a következők érvényesek: a design, az anyagok, a helyiség és a bútorok elrendezése, valamint a harmonikus fény ennek meghatározói. Csak a kiváló minőségű berendezés és az egyéni testápolási szokások kombinációja teremti meg azt a maradéktalanul jó közérzetet keltő környezetet és helyet, amely a kikapcsolódás során kreatív ötleteknek tud utat engedni.

Fürdőszobai termékek

Az Ön számára melyik fürdőszoba a megfelelő?

A tökéletes fürdőszoba kívánságok és szükségletek széles skáláját szolgálja. De milyen igényei vannak Önnek? A hely, a tisztaság vagy a design fontos az Ön számára? Felhasználóbarát termékeket szeretne, vagy inkább azt a bizonyos extra kényelmet részesíti előnyben, amelyet például a Geberit AquaClean higiéniai berendezés nyújt Önnek? Vagy esetleg az univerzális design a szívügye? Nem számít, milyen igényei vannak, okos fürdőszobai megoldásainkkal leegyszerűsítjük mindennapjait.

Több hely a fürdőszobában
Nagyobb tisztaság a fürdőszobában
Több funkcionális design a fürdőszobában
Nagyobb kényelem a fürdőszobában
Nagyobb mértékű akadálymentesség a fürdőszobában
Több felhasználóbarát kezelhetőség a fürdőszobában