Felújításkor a szakemberek kezdettől fogva arra törekedtek, hogy megőrizzék a kórházszárnyak történelmi jellegét, így azok külseje nem változott. Belül mozit, kiállítási, oktatási és konferenciatermeket, valamint egy kávézót alakítottak ki.
A két szárnyat egy 500 négyzetméteres kör alakú épület köti össze, amely kontrasztot teremt a régi és az új épületrészek között. „Olyan építészeti teret hoztunk létre, amely hidat képez múlt és jelen között” – mondja Bjarke Ingels.
Kívülről a Corten acélból készült összekötő szárny zárt falnak tűnik. Belül viszont a fagerendákkal, boltíves mennyezettel és 80.000 sárga téglával díszített épületrész harmonikusan illeszkedik az egymásra merőlegesen álló két téglaépülethez.
Az ablakokon keresztül a belső udvar és az erdő látható – ahol egykor a menekültszállások álltak. Az új épületben az előcsarnok, a ruhatár, a múzeumi bolt és a jegypénztár mellett a szaniterhelyiségek kaptak helyet. Az öblítőtartályokat és a Mapress nyomócsővezetéki rendszert a Geberit szállította.