Kézmosó | Geberit

Milyen kicsi legyen a mosdó?

Nem véletlen, hogy a szokványos mosdó mélysége az évtizedek során 48 centiméter körüli szintre állt be. Nemcsak a kerámiákat, hanem a hozzájuk tartozó bútorokat és csaptelepeket is általában ehhez a mérethez gyártják.

Ez a szabványméret – csakúgy, mint a többi mindennapi használatú tárgy esetében – a sorozatgyártás eredményeként alakult ki. Korábban lényegesen nagyobb mosdókat is gyártottak, tehát a trend egyértelműen a minimalizálás irányába mozdult el. Persze ezzel egyidejűleg a lakások és így a fürdőszobák, illetve a vendég WC-k is egyre kisebbek lettek. És ez a trend nem állt meg 48 centiméternél: ma számos mosdó 37 vagy akár 25 centiméteres mélységben készül, kifejezetten a kis vendég WC-kben való használathoz tervezve.

Kézmosás a mosdónál

Holland ízlésvilág

Az, hogy ki mit tart elfogadhatónak, az teljesen a szemlélő ízlésétől függ. Ha például megnézzük Hollandiát, ott azt látjuk, hogy bizony vannak, akik a meglepő dolgokat szereti. A hollandok a lehető legkisebb méretű termékeket kedvelik, ami az átlagos testméretüket tekintve nem is annyira magától értetődő dolog. A jelenség hátterében nem is annyira konkrét „fizikai” okok húzódnak, mint inkább (építészeti) hagyományok.

Mindig a dolgok összjátéka a lényeg!

Hagyomány vagy sem – mire kell odafigyelni, ha a vendég WC-ben egy kicsi, de a célnak tökéletesen megfelelő mosdót szeretnénk elhelyezni?

  • A mosdó alakja: ha egy olcsóbb kategóriájú mosdót keresünk, akkor célszerű minél nagyobbat választani. Ebben a szegmensben gyakoriak az aszimmetrikus kialakítású mosdók, amelyeknél a csaptelep oldalt helyezkedik el; így a rendelkezésre álló hely maximális kihasználása mellett még egy kis pakolófelületet is kapunk.
  • A mosdó mélysége: természetesen legyen annyi hely, hogy a kezünket a víz alá tudjuk tartani. Ezt akár a bemutatóteremben is könnyen ki lehet próbálni – még akár szárazon is.
  • A csaptelep mérete: ha már úgyis a bemutatóteremben vagyunk, érdemes egymáshoz próbálni a mosdót és a csaptelepet, majd feltenni magunknak a kérdést: a vízsugár a kerámia melyik pontját éri? A gyártók egy termékcsaládon belül gyakran kisebb csaptelepeket is kínálnak a vendég WC-kben való használathoz. Ha stílusában megfelelő csaptelepet választunk, akkor egy kisebb mosdó is nagy örömet okozhat.

Termékek egy tágasabb fürdőszobáért

Az Ön számára melyik fürdőszoba a megfelelő?

A tökéletes fürdőszoba kívánságok és szükségletek széles skáláját szolgálja. De milyen igényei vannak Önnek? A hely, a tisztaság vagy a design fontos az Ön számára? Felhasználóbarát termékeket szeretne, vagy inkább azt a bizonyos extra kényelmet részesíti előnyben, amelyet például a Geberit AquaClean higiéniai berendezés nyújt Önnek? Vagy esetleg az univerzális design a szívügye? Nem számít, milyen igényei vannak, okos fürdőszobai megoldásainkkal leegyszerűsítjük mindennapjait.

Több hely a fürdőszobában
Nagyobb tisztaság a fürdőszobában
Több funkcionális design a fürdőszobában
Nagyobb kényelem a fürdőszobában
Nagyobb mértékű akadálymentesség a fürdőszobában
Több felhasználóbarát kezelhetőség a fürdőszobában