A berlini Medienpalast Axel Springer-épület (DE)

Az Axel Springer média- és technológiai vállalat egy építészeti különlegességet állít elénk Berlinben. Az impozáns új épület a város egykori sajtónegyedében emelkedik a magasba. A Geberit mind a fal előtt, mind a fal mögött hangsúlyosan képviselteti magát.

Berlin szívében egy modern irodakomplexum hívja fel magára a figyelmet: az új Axel Springer-épület. A médiavállalat olyan napilapokat ad ki, mint a „Bild” és a „Die Welt”. Az újonnan épült székházban 52 000 négyzetméternyi területen több mint 3000 munkalehetőség kínálkozik, a televíziós stúdióktól a hírszerkesztőségeken át a vendéglátóhelyekig. Az épület 13 emeletes, ebből kettő föld alatti.

A Rem Koolhaas holland építész által megtervezett épületkocka egy északi és egy déli szárnyból áll. A 45 méter magas átriumban található összekötő híd szinte belesimul a fal vonalába. Míg az alsó szintek az épület közepe felé teraszszerűen helyezkednek el egymáson, addig a felső öt emelet a tetőszerkezeten lóg, és benyúl a belső térbe.

Csővezetékek és tetővíztelenítés 

Geberit termékek ebben az új berlini látványosságban a fal előtt és mögött vannak beépítve. Andreas Frischmuth, aki projektvezetőként az épületgépészetért, a csővezetékekért és a szaniterberendezésekért volt felelős, azt mondja: „Tekintettel a rövid építési időre és a belvárosi elhelyezkedésre, az anyagszállításokat illető logisztikai erőfeszítések hatalmasak voltak. Egyszerre csaknem 35 szerelővel is jelen voltunk a helyszínen. Gyorsnak kellett lennünk, és párhuzamosan akár öt emeletet is megépítettünk.”

Az ivóvíz- és fűtőrendszereknél a Geberit Mapress nyomócsővezeték-rendszer alkalmazására esett a választás. Ezen túlmenően a vízvezeték-szerelők az új Axel Springer-épületben a kiváló hangszigetelésű Geberit Silent-db20 szennyvízelvezető rendszert is telepítették, az emeleti bekötésekhez pedig a Geberit Silent-PP-t használták.

A tetőn a Geberit Pluvia esővíz-elvezető rendszer beépítésére került sor. Eső esetén ez a rendszer minden egyes összefolyónál akár 25 liter vizet is elszív a tetőről másodpercenként. A csatlakozó- és ejtővezetékeket Geberit PE csövek alkotják.

Perem nélküli Geberit Renova WC-k 

Perem nélküli Geberit Renova WC (© Geberit)

A Geberit Renova WC-kerámiákra lágyan lekerekített formavilág jellemző. Fali és álló változatban, valamint különböző, falon kívüli öblítőtartállyal kaphatók, így bármilyen fürdőszoba felújításakor ideális választásnak számítanak. A perem nélküli Geberit Rimfree® technológiának, illetve a tartós és higiénikus KeraTect® speciális bevonatnak köszönhetően a WC-kerámiák különösen könnyen tisztíthatók és hosszú élettartamúak. A prémium változat emellett rejtett szifonnal és nyitott rögzítéssel rendelkezik.

Tények 

Axel Springer-épület

Axel Springer-épület 

  • Építtető: Axel Springer SE
  • Építész: Rem Koolhaas, OMA, Rotterdam
  • Befejezés: 2020 október