A fürdőszobaajtó
Az európai lakások fürdőszobájának átlagos alapterülete 4 és 7 négyzetméter közötti. A vendég WC-k ettől lényegesen kisebbek. Ilyen kevés hely esetén sokat számít, ha nyerünk egy kis teret, ezért a tervezés során az ajtót is figyelembe kell venni.
Jelentős helymegtakarítás
Sok esetben a fürdőszoba ajtajának optimális elhelyezésével és kialakításával lehet felszabadítani a legtöbb területet. Ideális esetben a fürdőszoba ajtaja 90 centiméter széles és lehetőleg ne kérjünk hozzá küszöböt. Így, ha neadjisten valamikor kerekesszékbe kényszerülünk, a fürdőszoba továbbra is megközelíthető lesz. Ha az ajtó befelé nyílik, akkor kinyitáskor és bezáráskor majdnem egy négyzetméter helyet foglal el. Ezt a területet rögtön megnyerjük, ha a tervezés során az ajtót megpróbáljuk úgy elhelyezni, hogy az kifelé nyíljon. Ha erre nincs lehetőség, a tolóajtó lehet a megfelelő megoldás.
Biztonsági szempont
De a kifelé nyíló fürdőszobaajtónak más előnyei is vannak. Itt van például a biztonsági szempont: ha a fürdőszobában megcsúszunk és a fejünket beütjük valahová, akkor előfordulhat, hogy mozgásképtelenné válunk vagy elveszítjük az eszméletünket. Ha ilyenkor valaki a segítségünkre siet, a befelé nyíló ajtót nem fogja tudni kinyitni, hiszen eltorlaszoljuk az útját. Ha viszont az ajtó kifelé nyílik, akkor gyorsan segíteni lehet a bajba jutott személynek. Fontos, hogy az ajtót olyan zárral szereljük fel, amely vészhelyzetben kívülről is nyitható.
Nagyobb kényelem
A kifelé nyíló ajtó további előnye, hogy könnyebben tisztítható. A fürdőszoba tisztításakor ugyanis az ajtó nincs útban, így az összes fal és padlófelület szabadon hozzáférhető. Végül ejtsünk szót az ajtó minőségéről: a fürdőszoba egy intim hely. Minél kevesebb hang jut ki innen, bent annál komfortosabban érezzük magunkat. Ezért érdemes jó minőségű ajtót választani.



Megtekintené termékeinket?
Keresse meg az Ön számára legközelebb levő Fürdőszobaszalont!
Hírlevél Regisztráljon most
Maradjon naprakész
Hírlevelünk érdekes információkkal és hasznos tippekkel szolgál arról, hogyan könnyítheti meg életét a fürdőszobája.