Kis fürdőszoba felújítása Előtte és utána
Nagyok az igények, de kevés a hely a fürdőszobában? Ebben nincs feltétlenül ellentmondás. Okos térrendezéssel még egy néhány négyzetméteres helyiség is tágas és hangulatos hatást kelthet, amit jól mutat egy finnországi és egy dániai fürdőszoba felújításának példája.
Előtte-utána: mini fürdőszoba
Szűk, konzervatív és minden luxustól mentes – ilyen volt egy finnországi kétszobás lakás két négyzetméteres fürdőszobája felújítás előtt.
Meja Hynynen belsőépítész egy olyan fürdőszoba kialakítására kapott megbízást, amely jól illeszkedik az 1950-ben épült társasház jellegéhez.
Mivel a szűk helyiség és a keskeny ajtó miatt kevés mozgástér állt rendelkezésre, lehetőségként hamar szóba kerültek a Geberit termékcsalád kompakt, kifejezetten mini fürdőszobákhoz tervezett modelljei.
A tulajdonosok választása végül a Geberit iCon fürdőszobai termékcsalád SoftClose fedéllel ellátott fali WC-jére és tölgyfa hatású fürdőszobabútoraira, valamint a Geberit VariForm termékcsalád ovális mosdójára esett, mert ez utóbbi jól illeszkedik a WC-ülőke formájához.
Az integrált LED-világítással ellátott fűtött tükör, amely zuhanyzás után megakadályozza a tükör bepárásodását, némi luxust varázsol a helyiségbe. Az aranyszínű csaptelepekkel, a törülközőtartókkal és a WC távirányító gombjával kiegészülve a kis fürdőszoba egy elegáns, hangulatos, de mégis izgalmas helyiséggé alakult.


Előtte és utána: zuhanyzó egy kis fürdőszobában
Egy zuhanyzó, amely vonzza a tekintetet: a különböző zuhanymegoldásokkal ez akár néhány négyzetméteren is megvalósítható. A mindössze két négyzetméter alapterületű finn fürdőszobáról felújítás előtt készült képen egy szűk helyiség látható, amelyet még zsúfoltabbá tesz a zuhanykabin.
Az új, összecsukható üvegajtókkal és aranyszínű zsanérokkal ellátott, padlóba süllyesztett zuhanyzó nagyobbnak láttatja a helyiséget. Az aranyszínű esőzuhany színt visz a helyiségbe, egyúttal elegáns és modern hatást kelt.


Előtte-utána példa: Fürdőszoba ferde tetővel
Trine Rasmussen Blåvandban (Dánia) található nyaralójának felújításakor hasonlóan nehéz kihívások vártak a kivitelezőkre, akiknek egy régi, szaunával és ferde tetővel ellátott fürdőszobából két különálló fürdőszobát kellett csinálniuk.
A fő hangsúlyt a helyiségek optimális kialakítása kapta. A kis, ferde falú, mindössze három négyzetméteres fürdőszobában WC-t, mosdót és zuhanykabint is sikerült elhelyezni.
Vizuális térnyerés egy kis fürdőszobában
A Geberit termékei a szűkös helyviszonyok ellenére is ideális megoldásnak bizonyultak. A Geberit Acanto fürdőszobai termékcsalád Rimfree fali WC-je és a kerek mosdóval kiegészített Geberit VariForm fürdőszobabútor könnyed megjelenést kölcsönöz a kis alapterületű, ferde tetős fürdőszobának.
A Geberit Fürdőszoba katalógusa által inspirálva Trine Rasmussen a Geberit Xeno² sorozat egyik nagyméretű, beépített LED-világítással rendelkező tükrét választotta. „Ez ideális megoldás, ha egy helyiséget nagyobbnak szeretnénk láttatni” – indokolja a döntését.





Kis fürdőszoba felújítása: a legfontosabb kérdések
Bútorok és szaniterek: Mire van szükség egy kis fürdőszobában?
Kis helyiségek esetében a hely optimális kihasználásán alapuló designötletekre, van szükség. A vendégfürdőszobákhoz tervezett kis kinyúlású bútorok és mosdók például kifejezetten alkalmasak ilyen célra, a meleg színek, a nagyméretű csempék, a jó fényviszonyok és a minimalista design pedig nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy egy helyiség vizuálisan nagyobbnak tűnjön.
Szaniterek közül fali WC-ket és padlóba süllyesztett zuhanytálcákat célszerű választani. A fali megoldásnak az az előnye, hogy a WC alatti padlófelület gond nélkül tisztítható. A technológiát rejtő dupla fal pakolófelületként funkcionál, és különleges csempével vagy működtetőlappal díszíthető. A falba épített mosdószifonok és tükrös szekrények szintén nagyobb helykínálatot biztosítanak.
Akadálymentessé lehet tenni egy kis fürdőszobát?
Ez elsősorban az igényektől és a helyiség tényleges méretétől függ. Ha azt szeretnénk, hogy az akadálymentesített fürdőszoba az életkorunknak megfelelő kialakítású vagy kerekesszékkel megközelíthető legyen, a következő szempontokat érdemes fontolóra venni:
- Szereljünk fel további fogantyúkat: a WC melletti kapaszkodók a biztonságos ülés és felállás megkönnyítésére szolgálnak, és általában még kis fürdőszobákban is elférnek. Fontos tudni, hogy a csempére és a gipszkarton falra önmagában nem lehet stabilan felszerelni egy kapaszkodót. Ezért mindenképpen gondoskodni kell megfelelő szerelési elemekről és a kapaszkodók rögzítéséhez szükséges szerelőlapokról.
- Válasszunk állítható magasságú WC-t: a fali WC-ket tetszés szerinti ülésmagasságban lehet felszerelni, sőt, egyes modelleknél a magasság utólag is állítható.
- Gondosan válasszuk ki az anyagokat: csúszásmentes csempével vagy ásványi anyagból készült zuhanyfelülettel minimálisra csökkenthető az elcsúszás kockázata.
- Okosan tervezzük meg a fürdőszobát: a mindennapi használatra szánt tárgyak legyenek akár ülő helyzetből is jól látható és könnyen elérhető helyen, a kezelésük pedig legyen minél egyszerűbb.
- Ügyeljünk a fürdőszoba ajtajára: a fürdőszobába nyíló ajtó szélessége 90 centiméter legyen, és ne kérjünk hozzá küszöböt, hogy kerekesszékkel is meg lehessen közelíteni. Ha az ajtó befelé nyílik, akkor nyitáskor és záráskor majdnem egy négyzetméter helyet foglal el. Ha tervezéskor az ajtót megpróbáljuk úgy elhelyezni, hogy az kifelé nyíljon, rögtön felszabadul ez a terület. Ha erre nincs lehetőség, a tolóajtó is megfelelő megoldás lehet.
- Minimalizáljuk a botlásveszélyt: a baleseti statisztikákban gyakran a lakásban bekövetkező esések állnak az élen. Ezért ne feledjük: minél kevesebb a fürdőszobabútor és a fürdőszobai kiegészítő, annál kisebb a botlás- és sérülésveszély.
Hogyan kell megtervezni egy kis fürdőszobát?
A helyiség adottságaitól, a saját igényektől és a rendelkezésre álló költségvetéstől függően az ötleteinket szakemberek vagy online eszközök segítségével tudjuk pontosítani. Több különféle program közül választhatunk, van például működtetőlap-bemutatóterem vagy Mix&Match konfigurátor, amely mérethűen ábrázolja a fürdőszobát, és valósághűen jeleníti meg a termékeket, de arra is van lehetőség, hogy virtuálisan megtervezzük és „felújítsuk” a helyiséget. További ötletforrásként használhatjuk a különféle brosúrákat és termékkatalógusokat, valamint a referenciaprojekteket bemutató weboldalakat, ahol összehasonlítható, valódi és igényes fürdőszobai megoldásokat találunk.
Geberit megoldások mini fürdőszobákhoz
Még egy kicsi fürdőszoba esetében sem kell lemondanunk az optimalizálásáról – elsősorban az innovatív, falsík mögé beépíthető Geberit termékeknek köszönhetően. Érdemes tehát megnézni a Geberit átfogó termékkínálatát!
Helytakarékos mosdók
A Geberit számos helytakarékos mosdót kínál, amelyeknek a mélysége 20–25 centiméter. Ilyenek például a Geberit Xeno², iCon, Smyle és Selnova Compact.
Kompakt zuhanyzók
A Geberit különböző zuhanymegoldásai is megfelelő inspirációs forrást jelenthetnek.
Két lépésben álmai fürdőszobájához Ötleteket mutatunk és segítünk megtalálni az Önhöz legközelebb levő bemutatótermet!

1. Mix&Match konfigurátor
Mix&Match konfigurátorunk segítségével megtekintheti, hogy iCon, Acanto és ONE termékcsaládunk termékei közül melyek kombinálhatók egymással.

2. Vásárlás
Keressen egy Önhöz közeli fürdőszobai bemutatótermet, hogy személyre szabott tanácsokat és információkat kapjon termékeinkről!








